♥♥♥ all abOut $tars¤♥♥♥
°°Menü°°
 
°°Olsens°°
 
°°P!nk°°
 
°°Kelly°°
 
°°Shakira°°
 
°°Madonna°°
 
°°Gwen°°
 
°°Ashlee Simpson°°
 
°°Cikkek más sztárokról°°
 
°°Vidik°°
 
°°Shakira°°

Shakira

Ismerkedjünk meg a különleges tehetségű fiatal lánnyal, aki alig egy éve robbant be a világ zenei életébe. Bár hazájában, Kolumbiában hatalmas sztár évek óta, a Whenever, Wherever dal juttatta fel az amerikai és az európai slágerlisták élére. Egy éve megállíthatatlan.

1977-ben született egy kolumbiai kisvárosban. Édesapja líbiai származású, de Shakirára inkább a kolumbiai katolikus környezet tett nagyobb benyomást, hiszen dalainak szövegéből, amelyeket maga ír, a katolikus hit érződik. Nem tudja és nem is akarja megtagadni libanoni származását sem, ami talán jó magyarázat arra, hogy hogyan tudja olyan ártatlanul, mégis hihetelesen mozgatni a csipőjét, miközben a hastáncát lejti. Állítólag már nyolc évesen dalokat szerzett és egész életében erre a pályára készült. Kezdetben persze nem érdekelték a külsőségek és mások elvárásai, és saját bevallása szerint hihetetlenül csúnya kislány volt, aki kövérérsége miatt mindig feketében járt és hatalmas kereszt lógott a nyakában.

14 évesen jelent meg első lemeze - természetesen - spanyol nyelven és ezt még négy követte. A harmadik lemeze után, aminek Pies Descalzos vagyis Mezítláb volt a címe, felfigyelt rá egy hatalmas sztár.
Tudod ki az az Emilio Estefan? Nem, de Gloria Estefanról már biztos hallottál. Szóval Emilio a híres énekesnő férje, aki először kezdte Shakirát arra biztatni, hogy vegye még komolyabban a pályát. A negyedik lemezt már ők jelentették meg és a felvételeknél is nagyon sokat segítettek az akkor még csak 16 éves lánynak.
Kamaszkorára úgy emlékszik vissza, hogy a zene minden műfajából voltak kedvencei. Hallgatott rockot, popot, punk zenét stb. Kedvencei a The Clash, Iggy Pop, a Led Zeppelin, a Cure, a Police, a Beatles és a Nirvana voltak.
A mai napig nem kötelezte el magát egyetlen műfajnak sem, hiszen dalaiban szépen megférnek egymás mellett.

Hamar elismerte őt nemcsak a közönség, de a szakma is, hiszen a latin zenei díjak ott sorakoznak a polcain, de a világ talán leghíresebb zenei díja: a Grammy-díj is (kettő!) a birtokában van már.

Mint minden új csillagot, őt is megpróbálják másokhoz hasonlítgatni, de őt nem ez érdekli. Azt sajnálja, hogy néha összetévesztik az utcán Britney-vel, de úgy gondolja, hogy számára nem lehet rivális Spears kisasszony, hiszen teljesen más műfajt képviselnek.
Származása miatt természetesen a latin dívához, Jennifer Lopezhez is hasonlítgatják, de ő erre soha nem felejt el csípősen reagálni: "Mindkettőnknek gömbölyded a hátsója, de Jenniferé egyértelműen kövérebb, mint az enyém!"

Keményen odamondogat a kolléganőknek és az újságíróknak egyaránt. Nem az az ijedős fajta.
Amikor a sajtó új Eva Peronként kezdte emlegetni, mert a régi elnök fiával jár már 2 éve, akkor hevesen tiltakozott: Nem és nem. Egyszerűen szerelmes vagyok valakibe, aki történetesen egy híres ember fia."

Számomra igazán szimpatikus benne, hogyha rákeresek a nevére a neten, akkor elsősorban a toplistákon találkozom a nevével és nem a bulvárlapok honlapjain. Ez igazán dicséretes!
Nyilatkozataiban meglepően őszinte, és meglepően okos, önmagáról pedig a következőt mondja: "Olyan nő vagyok, aki egyrészt szenvedélyes és makacs, másfelől viszont racionális és elemző lélek."
Természetesen én is szívesen megtudnék róla egy-két személyes dolgot, de ha már mást nem tehetek, akkor beérem azzal, amit ő mesél el magáról és persze hallgatom a dalait.
Lehet, hogy így is én járok jól?

Még egy történetet megosztok veletek, ami nagyon tetszik vele kapcsolatban.

"Huszonegy éves koromig sötét hajú voltam, aztán egyszer csak megálltam a tükör előtt és azt mondtam: Shakira, meg kell változnod! És akkor vörösre festettem a hajam, mert akkoriban nagyon tetszett Uma Thurman a Batmanben." A vörösről azonban hamar lemondott, hiszen Kolumbiában, ahol él, rendkívül erősen tűz a nap, és a tengervíz sem tett jót a festett tincseknek: "Valahányszor kijöttem a tengerből, a fejem rózsaszínben pompázott."

Szívesen megmutatnék néhány dagi vagy rózsaszínhajú Shakira-képet, hogy megnyugtassak egy-két aggodalmaskodó tinit, akik az idejük nagy részét azzal töltik, hogy a tükör előtt szörnyülködnek.
Ne legyetek elkeseredve! Legyetek kitartóak abban, amiben tehetségesek vagytok, tanuljatok vagy gyakoroljatok sokat és ne aggódjatok a külsőtek miatt. Egy kis sport, egészségesebb ételek, sok jó barát, és máris szebb a tinédzserkor.
Addig is hallgassátok Shakirát és ha szeretnétek tőle egy autogrammot, írjatok neki a
Shakira: c/o Epic Music, Bellevuestr. 3, 10785 Berlin
címre.


Ja! És Shakirának két nagy gyermekkori álma volt:
- énekesnő legyen
-feljusson a Holdra.
Már csak a második beteljesületlen...

 

 
°°Bejelizés°°
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
°°Lindsay°°
 
°°Lélexámláló°°
Indulás: 2006-10-15
 

Punk

°°Avril°°
 
 
°°Lily Allen°°
 
°°Tokio hotel°°
 
°°Xtina°°
 
°°Paris Hilton°°
 
°°Fergie és a Bep°°
 
°°Justin Timberlake°°
 
°°Nelly Furtado°°
 
°°Hilary Duff°°
 
°°Britney°°
 

    NAVIGATION                      
Menü
Sztárok
Extrák
Az oldal

    MUSIC                                 

Christina Aguleira:Candyman
Jó kis szám,láw Christi!<3

 
°°Beyonce°°
 
°°Rihanna°°
 
°°High school musical°°
 

Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.